Nyaralása Fonyban feledhetetlen élmény lehet

Nyaraljon a Zemplén ékkövén, a természetes környezetét mindezidáig kitűnően megőrző Fonyon. Várak, nagyszerű túralehetőségek várnak Önre, s egy szálláshely, ahol barátaival/családjával megpihenhet a Boróka Gyermekjóléti Egyesület vendégeként

Néhány információ Fonyról

Története

Fony és környéke már ősidők óta lakott hely volt. A község területén nagyszámú kőkori leletet találtak, s a település nagy része kőkori telepre épült.

Fony (Tímár) az Árpád-korban már lakott hely volt. Nevét az oklevelek 1219-ben említették először Fon néven a pataki ispán által fonyi emberek ügyében való per kapcsán.

1269-ben Tymar Foon-nak, 1297-ben Foon-nak, 1330-ban Fony-nak írták.

A település nevében ekkor szereplő tímár név arra utal, hogy a falu egyik részét királyi tímárok lakták. Ezt 1269-ben az ifjú király Csák nemzetséghez tartozó Zlauch fia Tamás özvegyének, Ágnesnek adta, de 1297-ben III. Endre, majd az országbíró is Zlauch fia Tamás leányának Katalinnak, s annak Miklós nevű fiának ítélte vissza a Csák nemzetségbeliekkel szemben.

A 14. század elejétől Fonyi Miklós fiainak birtoka volt. Fonyi Miklós fiai ekkor Száka (1322), Hernádnémeti (1325), a Gömörben lévő Hangony és Felfalu (1332), a Sárosban lévő Kurima (1327), Újfalu (1330) és Borsodban Noszkakeresztúr (1332) birtokosai is voltak.

1332-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint Fony település papja 15 garas pápai tizedet fizetett.

Az 1910-es összeíráskor 820 lakosából 817 magyar volt, ebből 458 római katolikus, 64 görög katolikus, 269 református volt.

Fony a 20. század elején Abaúj-Torna vármegye Gönczi járásához tartozott, ekkor 907 lakosa volt, 192 házban.

Környező települések

Szomszéd falvak:
Korlát (kb. 3 km), Mogyoróska (4 km), Regéc (6 km), Vilmány (5 km)
Legközelebbi városok:
Abaújszántó (kb. 17 km) és Encs (kb. 20 km).

Vasútállomások:
Fony-Vilmány (kb. 4 km)
Korlát (kb. 6 km), elérhető a faluból VOLÁN busszal is.
Novajidrány (kb. 15 km), ide a faluból VOLÁN busszal is eljuthatunk.

 

Fony

cimer.jpg
Fony címere

Közigazgatás
Ország Magyarország Magyarország
Régió Észak-Magyarország
Megye Borsod-Abaúj-Zemplén
Kistérség Abaúj–Hegyközi
Rang község
Irányítószám 3893
Körzethívószám 46
Népesség
Teljes népesség 421 fő (2001) +/-
Népsűrűség 10,38 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 40,55 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Fony (Magyarország)
Fony
Fony
é. sz. 48.39147° k. h. 21.28339°

Fony község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolctól közúton kb. 65 kilométerre északkeletre.

Forrás: Wikipédia, a szabad enciklopédia

 

 nyaralas_2009_148.jpg

Fony szépségenek megtekintését a főtérrel kell kezdenie

 

nyaralas_2009_147.jpg

Fából faragott szobor a főtéren

barkoca01fa.jpg

A környező vidék elterjedt fafajtája a barkóca berkenye (más elnevezései: barkócafa, barkóca, uckuruc). Fony határában található hazánk legterebélyesebb barkóca berkenyéje. Törzskerülete: 260 cm, magassága 12 méter.

 

<a href="http://www.idokep.hu/" target="_blank" title="Időjárás"><img src="http://www.idokep.hu/hosszutavu_elore.jpg" border="0" alt="Időjárás előrejelzés"></a>

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 6
Heti: 3
Havi: 30
Össz.: 63 750

Látogatottság növelés
Oldal: Néhány információ Fonyról
Nyaralása Fonyban feledhetetlen élmény lehet - © 2008 - 2024 - fonyinyaralas.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »